Space clearing avagy rend a lelke mindennek
Melyik anyának nem nyűg a heti több órás takarítás? Amikor épp hogy elpakoltál, már megint van mit eltenned. Amikor az egyik szoba szép rendezett, jöhet a következő és az az érzésed, sosem lesz vége. mert mire az utolsó szobához eljutottál, kezdheted elölről.
Ez a penzum már akkor is elég, ha anyaként vagy otthon! Jó néhány évig én azt éreztem, hogy egész nap takarítónőt játszom a gyerekek mellett. Amikor dolgozni kezdtem, természetesen nem lett kevesebb a tennivaló, mert a ház rendbetétele, a mosás-vasalás, évi 2x nagytakarítás nagy része rám maradt. Nem akartam elsüllyedni a házimunkában sem, takarítónőre nem tellett, így kellett egy stratégia, amellyel akár egyedül, férjem segítsége nélkül is boldogulok ÉS a házam is takaros és mutatós marad.
A Space Clearing (szó szerint: tér tisztítás) kifejezéssel akkor találkoztam először…
amikor 5-6 éve a férjem cégében dolgoztam, mint Mindenes Kisasszony: voltam titkárnő, telefonista, könyvelő, honlapkészítő, szórólapok megtervezője, ötletelő, rendezvényszervező, postás, kávészolgálatos, virágöntöző és más egyéb apróságokkal foglalkozó szakember, egyszóval: kreativista.
Tehát ebben az időszakban talált meg egy német nyelvű füzetecske, ahol nemcsak takarítási ötletek, időgazdálkodáshoz tippek voltak bemutatva, hanem a “rendezett Rend” stratégiája :-). Mivel minden egymással összefügg, azt állítják a Space Clearing-esek, hogy ha rend van a környezetedben, akkor rend lesz a fejedben, a cégedben, az egész életedben is. Persze minden mindennel összefügg, ezért kezdhetem a fejben való összevissza tengődő hitmondatokkal, a garázs kitisztításával vagy a heti terminjeim megtervezésével is. Mindegy, a lényeg, hogy valamit tisztítok-takarítok-lomtalanítok. Hasonlít egy kicsit a hűtőszekrény kipucolásához: először le kell engedni a jeget, kidobni a romlott dolgokat, kitisztítani, fertőtleníteni, majd csak utána szabad a friss, finom és ropogós étellel újra megtölteni. Így van ez az ember testi-lelki-szellemi szintjén is, a Space Clearing mindenhol hat.
Mivel volt mit akkor a cégben rendbe tenni, el is kezdtem “lomtalanítani” minden területen. A lomtalanítás sok emberben a “nemszeretem-csinálni-de-muszáj” tevékenységhez tartozik, pedig ha tudnánk, milyen hatása van ránk és az egész környezetönkre, biztosan kedveltebben takarítanánk házunk portáját.
De mi is az a SPACE CLEARING ? Egyszerűbb megmutatni, íme, így nézhet ki egy tértiszta lakás:
A legegyszerűbben elmodva: lomtalanítás felső fokon. Vagy ha szebben szeretném kifejezni, akkor azt használnám, hogy Rendteremtés.
Részletesen pedig erről szól:
- minden kacatot eltüntetünk, amire nincs szükségünk- ebben egy 4 lépcsős feladat segít(het)
- rendet teremtünk a házunk minden szobájában (ez hasonlít a legjobban a számunkra ismert takarításhoz)
- kitisztítjuk az autót és a garázst
- összepakolunk a pincében
- a házi irodánk vagy dolgozószobánk is rendbe kerül
- rendet viszünk a pénzügyi rendetlenségünkbe (is)
- kidobáljuk a felesleges gondolatainkat és kitöröljük a generációk óta bennünk élő hitmondatokat
- harmóniát viszünk a baráti kapcsolatainkba
- rendet teremtünk a vállalkozásunkban is
Ezen az oldalon megosztok ötleteket, tippeket és kreatív megoldásokat, amik fotók, videók és táblázatok segítségének a bedobásával átrendezhetik az otthonodat.
Válassz kedvedre az ötletekből, kezdd azzal a területtel, amelyikre a leginkább rá tudsz hangolódni.
A következő alkalommal a reggeli rutinról írok, amelyik bevezetésével rendezettebben és boldogabban indulhat neked is a napod.
Szép napot!
KarrierMama