Kölykök-Konyha-Karrier

A 3as hatalom: Kölykök-Konyha-Karrier, avagy vállalkozó anya vagyok

Szia!

3-3-3, a hármas szám nemcsak  a mesék birodalmában bír nagy jelentőséggel, különleges ereje és hatalma az élet más területein is megérezhető.  Nálam személy szerint a Kölykök-Konyha-Karrier hármasság jegyében! 

KONYHA

food 425

Amikor még csak 1 “K”-m volt, szó szerint: konyhám, ugyan nem volt egyszerűbb  az életem, de azért mégicsak másmilyen. Úgy éreztem, mindent képes vagyok megcsinálni, hogy a tanulás mellett a lakásom ne egy szemétdomb legyen. Szinte alig tartózkodtam otthon, az egyetem és a mellékes munka mellett, csak aludni jártam haza és a hétvégeket töltöttem a lakásban. Lazán, hippi módra vettem a háztartást, nem tulajdonítottam neki sok figyelmet.

Na ez aztán jócskán megváltozott, amikor a gyerekek életem részévé váltak. Persze a 3 kölyökkel már nem fértünk el a pici lakásban,  ezért nagyobb terjeszkedési lehetőségek után nézve, egy házba költöztünk, így még nagyobb konyhám lett. Elkezdtem igazán főzni, majd jött a sütés, és amikor a legkisebb elérte az asztal szélét, elindult a szép asztalterítés-verseny,  hiszen a szemnek is gusztusos látvány kell. Majd mosogatás, takarítás, nagytakarítás, teszem-veszem rendrakás. Mire az egyik kupacot eltettem, jöhetett a másik kupac. Ugye ismerős?

Szinte napi rendszerességel takarítottam, nem tudom miért, mindig volt mit eltenni a helyére:-)! Ezekben az években bár többször elkezdtem dolgozni, egy jól kereső sminkmester és stílustanácsadó voltam , de mielőtt a siker tartóssá vált volna, a  lelkiismeretfurdalásom nagyon erős volt és abbahagytam. Milyen anya vagyok én, ha nem én nevelem a gyereket és vezetem a háztartást??- kísértett e jól ismert kérdés! Akkoriban úgy éreztem, választanom kell a karrier vagy a család között.

Hát én választottam, egyszer az egyik, egyszer a másik lett fontosabb. Félévente csereberéltem a két kategória között. Ha dolgoztam, akkor a gyerekekre gondoltam és vádoltam magamat, miért nem vagyok otthon és ugyan jól csinálja-e a dolgát a gyerekcsősz? Ha pedig “csak” anya voltam, úgy éreztem, igazságtalan a világ, mert nem lehetek “karrierista”. Egyik véglet sem volt kielégítő, hiszen ide-oda vergődtem, mint egy sebesült kismadár a kalitkában.   

Konyhás Tények: egy nagy családi házban lakom a Bóden tó svájci partján, 1 férjjel, 3 gyerekkel, 1 kutyával, 6 teknőssel.

 KÖLYKÖK

Kölykök

Aztán megjelent a második „K“ is az életemben: jöttek a kölykök.:-), szép sorjában egymás után, szám szerint 3! Teljesen más szerep, más feladatok vártam rám- nem ecsetelem, hiszen te is ismered. Amíg az első K-nál nem volt gond, ha lemondtam néhanapján arról, hogy „konyhatulajdonos“ vagyok, sőt senki nem kérte ezt számon, az Anyasággal már nem megy a dolog, mindvégig Anya maradsz! Lényemet teljesen kitöltötte ez az új szerep. De persze kísérni és kísérteni kezdett az első „K“, a Konyha továbbra is.  Jó anya akartam lenni, mindenféle tanácsadó könyvet olvastam, nevelési tanfolyamra iratkoztam, “helyesen” kommunikáltam, …stb de az esték túl hamar eljöttek! Sokszor azon morfondíroztam, hogy a fenébe lehetséges az, hogy szinte semmit sem csináltam a gyereknevelésen és a háztartáson kívül, mégis hullafáradt vagyok? Mikor lesz nekem idöm vállalkozni, neadjisten sikeresen vállalkozni?!

Kölykös Tények: 3 gyerekem van: Gábor 9, Zsófi 13 és Zsuzsa 15 éves.

 KARRIER

Csapatmunka

Az egyetem utáni első évek szinte teljesen az anyasággal telítődtek, ám személyes igényeim mindig is akadtak, kiképzés, továbbképzés formájában próbáltam magamat, mint Adriennt megtartani.  Amióta “nagyok” a kölykök és több levegőt veszek magamnak, eljött az idő, az én időm, amikor a karriert megcélozva elindulok a vállalkozás útján és magamat újra felfedezve és megmutatva megnyílok a világnak.

Karrieres Tények: Holisztikus nevelési tanácsadó, Life Coach vagyok, a RichFamily School Alapítvány és Iskola alapítója. feladatom és elhivatottságom hozzásegíteni a családokat a boldogsághoz és a bőséghez.   
 
Igen, most rajtam a sor.

Igen, most én vagyok az első helyen. Nem dacosan akarom, mint ahogy azt régen éreztem, hanem a kölykök mellett kiegészítésnek lényem legszebb színeiben való megmutatásnak.

Olyan, mint amikor eljön a rózsanyílás ideje. Amikor a virág csak lenni akar, lénye legcsodálatosabb jelenlétét mutatva a világnak.

Na, ebben az érzésben és időpontban vagyok most én is. Mindhárom K-m, konyhám- kölykeim-karrierem koktélja közepén!

Szeretnék egy helyet, ahol kiírhatom magamból az érzéseimet, gondolataimat, ötleteimet, egy helyet, ahol dühöngő, elmélázó, merengő, túlkreatív, sziporkázó, cinikus is lehetek. Nem akarok 3féle blogban 3 féle témáról írni, egy helyen szeretném a dolgaimat tudni. Ezért ezt itt, a Konyha-Kölykeim-Karrierem blogon teszem.

Minden itt landol majd, ami érdekel és ami sokat segít e 3 területen, hogy az EGYSÉG meglegyen:

  • gondolatok tőlem és másoktól

  • idézetek

  • fotók és videók

  • kreatívkodásom eredményei

  • bemutatom kedvenceimet az  időmenedzsment területéről, amik tényleg segítettek

  • megmutatom, hogyan “nem-nagytakarítok-már-és-mégis tiszta-a-lak”

  • bemutatom a Space Clearing segítő terveit

  • vannak rendeteremtő tuti tippjeim

  • és néhanapján kedvenc receptek is.

 

Szép napot! 

KarrierMama

 

 

 

 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!